Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ALKOTÓKÖRÖK - NAPÚT RAJZISKOLA

TÁJÉKOZTATÓ

A Napút Rajziskola növendékei és szülei részére

 

A Napút Rajziskola:

Az immáron 11. esztendejébe lépő alkotókört Ódor Tünde festőművész hozta létre Kollár Hilda művelődés-szervező felkérésére Esztergomban, a Művelődési Házban 2001 őszén.

Ez a rajziskola a tehetségek kibontakoztatására koncentrálódik, ezért kis létszámú és korosztályos csoportokban működik.

2010 őszétől saját kis műterme van Esztergomban, a Római Udvarban, ahol az igényeknek megfelelő berendezés, saját mosdó, otthonos, tiszta, rendezett környezet áll az alkotók szolgálatában. Itt a növendékek önállóan is hozzáférnek az alapanyagokhoz és eszközökhöz, sőt már a kis művészeti könyvtárhoz is.

2011 őszétől a térség megnövekedett igénye szerint új helyszínen is megjelenik a Napút Rajziskola. Nyergesújfalun a helyi művelődési intézet fogadja be alkotóköreinket. Ebben a városban működik már tizenévesek illetve felnőttek részére elérhető képzőművészkör, ezért itt csak a kicsiknek indítunk csoportot.

A Napút Rajziskola jóhíre már országosan is ismert. Számos rajztanár, képzőművész, művészeti iskola felfigyelt már eredményes tevékenységünkre és elismerően méltatják azt. 2011 őszén két iskolával is szervezünk ún. cserekiállítást is, hogy tágabb körökben is megismerjék munkásságunkat és összehasonlíthassák a saját eredményeikkel.

Az első helyszín a budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium, ahol nem kisebb személy vezeti a képzőművészkört, mint maga a MROE elnöke, A Képzelet Világa c. gimnazista tankönyv lektorálója: Szalay József.

A második helyszín a ceglédi Tetz Művészeti Alapiskola, akik kiválóan rendezték meg 2011 tavaszán az első Nemzetközi Grafikaversenyt diákok részére (ahol a Napút Rajziskola növendékei is komoly eredményeket értek el a nagyon erős mezőny ellenére – bővebben a honlapunkon). Mindkét intézmény szakmai vezetői nagyon jó elismerésekkel méltatták már rajziskolánk eddigi tevékenységét, honlapját, eredményeit és a vezető munkásságát.

A Napút Rajziskola eredményei: számos országos és nemzetközi komoly képzőművészeti versenyen indulnak és érnek el jó helyezéseket növendékeink. Kiállítottunk például a Klimt kiállításon a Szépművészeti Múzeumban, nyertünk az InSEA (Rajztanárok Világkongresszusa) által kiírt rajzpályázaton, ami által több növendékünk lesz kapcsolatban horvát, szlovén, brazil, … képzőművészkörökkel. Ezüst illetve bronz tollhegy rangban illetve különdíjban részesült 3 növendékünk a fent említett Nemzetközi Grafikaversenyen és még sorolhatnám…

Volt növendékek: sok-sok volt tanítvány jelenleg már aktív képzőművész, rajztanár vagy felsőfokú művészeti iskola növendéke (Czéh Sándor, Erős Judit, Verhóczki Ádám, Maczák Orsi...).

Publikációk: számos alkalommal jelentek meg tehetségeinkről szóló cikkek a volt Esztergom és Vidéke illetve a Hídlap hasábjain.

Alternatív programok: sok-sok könnyen elérhető kiállításra invitáltak a növendékek és szüleik, de szervezett csoportos kiállítás-látogatást is tartunk félévente (2011 őszétől remélhetőleg még gyakrabban). Ilyen volt például az egyik rajzpályázat felkészítéséhez kapcsolódóan, a 2010-es Klimt kiállítás látogatása a Szépművészeti Múzeumban. A költségek minimalizálása volt itt is és lesz a jövőben is a cél, ezért ingyenesen utaztunk a vonaton, kedvezményesen a BKV-járatokon és kedvezményes jegyet váltottunk a múzeumba is (a külső programok költségeit a havi tandíj nem tartalmazza). Nagyon vidám, tartalmas, eredményes nap volt.

Tematika: a tanév rajzórái tudatos, előre jól megtervezett tematikára épülnek, itt nem a „fogjunk egy ceruzát és rajzoljunk valamit” elv működik, hanem a korcsoportnak megfelelő, egymásra épülő, fejlesztő és színes program.

Művészettörténet: a növendékek nemcsak leülnek rajzolni és kész, hanem menetközben számos művészettörténeti ismerettel is gazdagodnak. Így, a 2010/11-es tanév során rácsodálkozhattak például a szülők a 6-8 éves gyermekeik szecesszióról szerzett ismereteikre, vagy éppen a nyári művésztelep végén írt művészettörténeti tesztlap sikeres kitöltésére. A gimnazisták pedig ennél is többet tanulhatnak alkotás közben illetve a művésztelep ún. „Emésztő” órájában, amikor az ebéd emésztése közben számos -a nap tematikájához kapcsolódó- művészettörténeti ismeretet is „megemészthetnek”. Ezt szolgálja a kis művészeti könyvtárunk is, melyet bárki bármikor használhat.

Művésztelep: a tanév alatti képzést jól egészíti ki a nyári művésztelep, ahol a nagyobb lélegzetű és különlegesebb technikájú munkákra nyílik lehetőség. Itt nem a megszokott 1-2 óra áll rendelkezésre egy-egy alkotáshoz, hanem 2-3 óra is (kortól és elszántságtól függően), ráadásul naponta kétszer. A művészettörténeti oktatásra is több idő jut. Alkalom nyílik kiállítások, művészotthonok látogatására is. Nyergesújfalu polgármesterasszonya (az egyik kis növendékünk édesanyja) már jelezte igényét egy 2012-es nyergesi művésztelep megvalósítására is, gyönyörű, festői környezetben. Várható lesz ez a dorogi régióban is, esetleg akár kesztölci helyszínnel, de ezekről később.

Kiállítás: az aktuális tanévet is és a nyári művésztelepeket is egy-egy csoportos kiállítás zárja, ahol megmutatjuk a hozzátartozóknak, ismerősöknek, műkedvelőknek az addig készült legszebb alkotásainkat. Természetesen, a tanévzáró kiállítás jóval jelentősebb, mint az egy-egy hetes művésztelepeké. 2011 őszén már más helyszíneken is bemutatásra kerülnek a 2010/11-es tanév és a 2011-es nyári legszebb alkotások (Buda és Cegléd, de várhatók további helyszínek is).

Internet: számos helyen megjelentek már a naputasok által készült alkotások a neten, de saját honlapunk is van, ahol a szülők és érdeklődök illetve a nagyvilág hétről-hétre találkozhat legújabb munkáinkkal illetve az alkotómunkákról készült, nemegyszer vidám fotókkal, valamint programjainkkal, naputas információkkal, társprogramokkal,… (www.odortunde.eoldal.hu).

 

Rajzórák: 

Helyszín: Napút Rajziskola, Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 5. Római Udvar

Hétfő 1.     15.15-16.15       6-10 évesek       8-10 fő      5000.-/hó/fő

Hétfő 2.     16.00-17.00       6-10 évesek       8-10 fő      5000.-/hó/fő

Kedd         15.30-17.00       10-14 évesek     8-10 fő      5500.-/hó/fő

Csütörtök   15.00-17.00       14év-felnőtt       8-10 fő      6000.-/hó/fő

                Művelődési Ház, Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u.

Szerda 1.   15.00-16.00       6-10 évesek       12-14 fő    6000.-/hó/fő

Szerda 2.   16.00-17.00       6-10 évesek       12-14 fő    6000.-/hó/fő

 

A tanórák zavartalan működése érdekében az órát megelőző 5-10 percben kell megérkezni.

 

Tandíj tartalmazza:

-Kiscsoportos egyéni fejlesztés díját

-Valamennyi használt eszköz és alapanyag (olajfesték, festővászon is!) teljes költségét

-Rajzpályázati díjakat, azok paszpartuzási, csomagolási és postaköltségét

-Régiós kiállítások rendezési, lebonyolítási, szállítási költségeit

-Terembérleti díjakat

-Tisztálkodási és tisztító szerek költségeit

 

A havi tandíj 4 alkalmat foglal magába, ezért ha egy hónapban 5 óránk van akkor annak arányában növekszik az összeg, ha szünet, ünnepnap miatt kevesebb óránk van, akkor annak arányában csökken a havi tandíj.

 

Tandíjbefizetés:

Beiratkozáskor majd minden tárgyhót megelőző utolsó rajzórán.

A befizetési időpontokról részletes tájékoztatót kapnak a szülők.

 

Hiányzás:

A kiscsoportos egyéni fejlesztésre épülő rajzórák valamint az állandó terembérleti díjak miatt a hiányzásokat a tandíjban nem tudjuk jóváírni, hanem bepótolhatóak azok az alábbiak szerint:

A hétfői csoportból átjárhatnak a növendékek a másik hétfői vagy a keddi csoportba.

A keddi növendékek a csütörtöki csoportban pótolhatnak, a csütörtökiek pedig a keddi csoportban.

A szerdai (nyergesújfalui) csoport kivétel a távolság és a bérleti díj módosíthatása miatt, ezért ott elszámolható a hiányzás a következő havi tandíjban, viszont ez évi 3 alkalommal vehető csak igénybe.

Természetesen, a nyergesújfalui növendékek is átjárhatnak a többi korosztályuknak megfelelő csoportba is (hétfői 1-2, keddi).

 

Bővebb információ: Ódor Tündénél a +36 30 857 6430-as mobilszámon, vagy e-mailen az odor.tunde.eneh@gmail.com címen illetve személyesen.

 

 

plakat_3.jpg